Az Egyesületünk táncszőnyegének beszerzése

Az Egyesület egyik fő törekvése mindig az volt, hogy az előadások minőségét a modern elvárásoknak is megfelelővé tegye. Egyre nehezebb az embereket kimozdítani a mindennapi rutinjukból, életükből. Előadásaink minőségét akarva-akaratlanul is kicsit összemérik a televízióban látott "frenetikus" látvánnyal is. Egyesületünk néptáncegyüttesei Vajdaság élvonalában szerepelnek. Mindenkori törekvéseink, hogy neves koreográfusok segítségével eredeti és korhű viseletekben állítsuk színpadra együtteseink koreográfiáit. Azonban a műsoraink ma már a színpadtechnika képességeitől is függnek. 

Falunk színháztermének technikája, messzemenően elmaradott a mai szükségleteknek. Sok esetben áthidaló és ideiglenes megoldásokkal igyekszünk pótolni e hiányosságokat.

2017 novemberében fogalmazódott meg az Egyesület elnökében, hogy e területen hogyan tudna az Egyesület változtatni illetve előre lepni. A fények és fényhatások alkalmazása az egyik 

terület ahol nagy a lemaradásunk. Azonban a helyes és jó megvilágítás egyik előfeltétele a táncpadló, másnéven balettszőnyeg. Aminek segítségével több akadályt tudunk megoldani:

- elősegít a táncosok ízületeinek védelmét

- csökkenti a balesetveszélyt, mivel csúszásmentes

- nem fényvisszaverő, igy a megvilágítás csak adott területre összpontosul a színpadon, és lehetővé teszi a színpadi fények jobb használatát

- eltakarja a színpad hibáit és csökkenti annak porzását.

Pályázati kérelemmel fordultunk a Bethlen Gábor Alap-hoz a Szekeres László Alapítványon keresztül, hogy be tudjuk szerezni a táncszőnyeget.

Sikeres pályázatunk után szembesültünk csak igazán a ténnyel, hogy Szerbiában nem tudjuk beszerezni a kívánt minőségű és tulajdonságú táncszőnyeget. Ezért olyan céget keresünk, aki be tudja szerezni és hozni a Graboplast Broadway típusú balettszőnyeget. Hosszas egyeztetés után sikerült megtalálni a legkedvezőbb ajánlatot és megvalósítani a projektet, azaz megvásárolni 80m² táncszőnyeget.

Első alkalommal az Egyesület karácsonyi műsorán tudtuk használni.

       

Az Egyesületünk táncszőnyegéenk beszerzésével egy régi álma vált valóra.

Ezúton is köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatását, amely elősegítette a projekt megvalósulását.